Elfoglalta az orosz hadsereg Dorosivka települést az ukrajnai Harkiv megyében - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
Száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg keddre virradó éjjel, Dnyipropetrovszk megyében egy gyerek meghalt, egy másik gyerek és három felnőtt megsebesült - közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Elfoglalta az orosz hadsereg Kamjanka települést az ukrajnai Harkiv megyében - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Köszönetet mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök a Koreai Népi Hadseregnek, amely részt vett a Kurszk megyébe behatolt ukrán fegyveres alakulatok legyőzésében - közölte honlapján hétfőn a Kreml.
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen az orosz hadsereg péntekre virradóan, a kelet-ukrajnai Pavlohradban három ember - köztük egy gyerek - meghalt, és sok a sebesült - közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Tömeges kombinált rakéta- és dróntámadás érte Kijevet és több ukrán megyét, a fővárosban kilencen meghaltak és legalább hetvenen megsebesültek, lakóépületek és infrastrukturális létesítmények rongálódtak meg.
Tömeges dróncsapás ért több ukrán megyét, kilencen meghaltak és legalább harmincan megsebesültek egy munkásokat szállító buszt ért találat miatt - közölték katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok.
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.
Irányított légibombákkal támadta a dél-ukrajnai Herszont szerdára virradóra az orosz légierő, és Odesszát újabb dróncsapás érte
Az Ukrajnát támadó orosz hadsereg az elmúlt 24 órában rakétacsapást mért Dnyipróra, Zsitomir megyében pedig egy többszintes lakóházba csapódott egy drón, a támadás következtében ketten meghaltak, többen megsebesültek.
Az orosz hadsereg csütörtökön éjszaka 145 drónnal támadott célpontokat Ukrajnában; Mikolajivban és Kijevben a lelőtt drónok roncsai több civilt megsebesítettek és komoly károkat okoztak - közölték ukrán katonai és helyi közigazgatási források, amelyeket az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
Az orosz hadsereg szerdán éjszaka csapásmérő drónokkal támadta Harkiv és Dnyipro térségét, sokan megsebesültek - közölte katonai és helyi közigazgatási forrásokra hivatkozva az Ukrajinszka Pravda hírportál.